Kezdőlap » könyvajánló » John Scalzi: Vének háborúja

John Scalzi: Vének háborúja

Scalzi a sorozat nyitó regényének fő vonalát Heinleintől kölcsönözte, akinek ezért a kötet végén köszönte is mond. Ám mielőtt azt hinnénk, hogy merő „koppintásról” van szó, kiemelném, hogy Scalzi regénye tulajdonképpen csak aktualizálta elődei írásait, és meghagyta azokat a klasszikus elemeket, melyeket korábban is szerettünk, de hozzáadta azt, amit esetleg hiányoltunk.

A történet szála leegyszerűsítve a következő: a világűrbe való utazást monopolizálta az ún. Gyarmati Szövetség, melynek feladata, hogy a Földről toborozzon katonákat az űrflottába, akik aztán a galaxis távoli pontjain teljesítenek szolgálatot, vívják az idegen fajokkal való űrháborút, és védelmezik az emberi gyarmatokat az életfeltételeknek megfelelő idegen bolygókon. A regény újat sem a galaxis más pontjára való eljutásban, sem a harc stílusában vagy akár a hadsereg kiképzésében nem nyújt, az aktualizálás a haderő minőségében van, vagyis az emberi erőforrások felkutatásában és hadra fogásában.

A regényben már a kiképzés alatt eloszlatják az újoncok álmait azzal kapcsolatban, hogy a szolgálat után telepesként élhetnek tovább egy kolonizált bolygón, hiszen szinte alig néhányan fogják túlélni az idegen fajokkal vívott csatát, akiknek pedig mégis sikerül, olyannyira hozzászoknak a hadseregbeli élethez, hogy kiképzőként, vezérkari tisztként folytatják, és töltik el hátralévő életüket. A regényben szereplő idegen fajok sokszínűsége viszont már előre jelzi, hogy a közelmúlt SF irodalma, a sok kísérletezés és próbálkozás után, megpróbál bátrabban, kockázatosabban kinyúlni az ismeretlen felé, és kevésé logikus, ám annál szövevényesebb, bonyolultabb eseményláncolatok és kapcsolatrendszerek létrehozásával változatosabb, színesebb, részletgazdagabb univerzumot felvázolni

Alternatív címek:

  • vének háborúja

  • vének háborúja letöltés

CSAK KLUBTAGOKNAK!

Ez a tartalom csak klubtagoknak elérhető! Szeretnél te is klubtag lenni ingyenesen?

Tagként hozzáférhetsz:LETÖLTÉSEKHEZ, E-BOOK-okhoz, PDF-ekhez, TORRENTEKHEZ

Egy hozzászólás

Neked mi a véleményed?

Az email címed nem publikus.Minden mezőt meg kell adni. *

*