Kezdőlap » Hangoskönyvek » Wass Albert: Elvész a nyom

Wass Albert: Elvész a nyom

elvesz_a_nyom

Elvész a nyom

Ahány ember - annyi sors. Ezerszeresen igaz e mondás a II. Világháborút átszenvedőkre. S mégis, miért éli túl az egyik a sorsdöntő vészhelyzetet, s később a háború kiszolgáltatott hányattatásait, a világválságot - s a másik miért nem? Isten szándékai mindig érthetőek-e számunkra? Mit akar Isten az életünkkel? Ezt a nagy kérdést vizsgálja megdöbbentő igazságérzettel Wass Albert ebben a rendkívüli könyvben.

"Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hirlibi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekekkel leragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot, ugyanúgy, mint ahogy annak a hat gyereknek a csónakját sodorta."

 

CSAK KLUBTAGOKNAK!

Ez a tartalom csak klubtagoknak elérhető! Szeretnél te is klubtag lenni ingyenesen?

Tagként hozzáférhetsz:LETÖLTÉSEKHEZ, E-BOOK-okhoz, PDF-ekhez, TORRENTEKHEZ

Neked mi a véleményed?

Az email címed nem publikus.Minden mezőt meg kell adni. *

*