Kezdőlap » könyvajánló » Harry potter és az azkabani fogoly

Harry potter és az azkabani fogoly

Harry harmadik iskolaévére készül a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, ám már a nyáron bajba sodorja önmagát: varázslatot hajt végre otthonában, aminek súlyos következményei vannak. Elmenekül, hogy ne vegyék el tőle a pálcáját, és legnagyobb meglepetésére maga a Mágiaügyi Miniszter fogadja Londonban. Itt tudja meg azt is, hogy egy veszélyes bűnöző szabadlábon van, és minden valószínűség szerint őt szemelte ki áldozatul.

Fokozott óvatossággal kell eljárnia ebben a tanévben, de nem sikerül most sem kimaradnia a bajból, különösen amikor megtudja, hogy az a bűnöző Sirius Black, az ő keresztapja, és szülei egyik legközelebbi barátja, aki elárulta őket, ezért kellett meghalniuk. Bosszút akar állni rajta, szinte várja a vele való találkozást, de mint mindig, most is bonyolódnak a dolgok, és semmi sem az, aminek első ránézésre látszik. Ismét barátai közreműködésével és támogatásával sikerül sikerre vinnie az akcióit, és nem csak egy, de két ártatlan életet is megmenthet, és ráébred arra is, hogy bár eddig úgy tudta, nincs senkije a világon, a keresztapja ott van és mindig mellette is lesz.

A kétezres évek elején jelent meg Magyarországon is a sorozat, és rabul ejtette minden olyan kisgyerek szívét, aki belelapozott ebbe a szó szerint varázslatos történetbe. A könyv alapján készült filmek minden korábbi elképzelést felülmúltak sikerekben, az írónő pedig úgy meggazdagodott, hogy soha többé nem kell anyagi problémáktól tartania.

CSAK KLUBTAGOKNAK!

Ez a tartalom csak klubtagoknak elérhető! Szeretnél te is klubtag lenni ingyenesen?

Tagként hozzáférhetsz:LETÖLTÉSEKHEZ, E-BOOK-okhoz, PDF-ekhez, TORRENTEKHEZ

Neked mi a véleményed?

Az email címed nem publikus.Minden mezőt meg kell adni. *

*