Kezdőlap » könyvajánló » Assisi Szent Ferenc: Virágoskertje

Assisi Szent Ferenc: Virágoskertje

Assisi Szent Ferenc Virágoskertje néven ismerhetjük meg a könyvet. Napjainkban igen kevesen olvasnak a Szentek életéről, de már a legendák és a csodák talán jobban felkeltik az érdeklődést az emberekben, akár felnőtt, akár gyermek. A könyv nem kimondottan Assisi Szent Ferenc teljes életét mutatja be, hanem Assisi Szent Ferenc és némely társának csodáit és jámbor példáit tartalmazza.

Assisi Szent Ferenc nevét arról a városról kapta, ahol született, a közép – itáliai A s s i s i r ő l . Tehetős, mondhatni gazdag kereskedő sarja, aki eleinte a város aranyifjainak életét élte. Majd nagy haditettekkel akart lovagi hírnevet szerezni magának.
Ám nemsokára lemondott minden vagyonról, világi dicsőségről, a világ örömeit pedig felváltotta az életeszménye, amit az Evangéliumba talált meg. Nem csak hirdette, de maga is élte a szegénységet, jóságot, szeretetet.
Minden idők egyik legnagyobb és legvonzóbb szentjévé vált. A szent az európai kultúrának elevenen élő alakja.

Egyénisége és működése rendkívüli hatást gyakorolt nem csak a korára , hanem az utókorra is. Az elvilágiasodott Egyházat meg akarta újítani az evangéliumi szegénység és egyszerűség alapján. Ezért alapította meg a szerzetes rendeket, a ferenceseket, a minoritákat a kapucinusokat, valamint a Szent Kláráról nevezett klarissza apácákét , és világi hívei számára a harmadik rendet. Munkája ami az Ember – Krisztus minél tökéletesebb követése volt, már életében elnyerte jutalmát, hiszen megkapta a stigmákat, Krisztus szent sebeit hordozta testén élete utolsó éveiben.
Mozgalma ami az Egyház megújítása volt, ma is időszerűvé teszi Assisi Szent Ferenc alakját.
A könyv valóságos és legendás elemekből átszőtt képet vetít az olvasó elé. Harmincöt darab színes képmellélettel igazán látványossá is téve a történeteket. Akik már jártak A s s i s i b e , azoknak a képek újra feleleveníthetik a várost és környékét, hiszen gyönyörűen ábrázolt képek teszik színessé a könyv oldalait és az olvasók fantáziáit.

CSAK KLUBTAGOKNAK!

Ez a tartalom csak klubtagoknak elérhető! Szeretnél te is klubtag lenni ingyenesen?

Tagként hozzáférhetsz:LETÖLTÉSEKHEZ, E-BOOK-okhoz, PDF-ekhez, TORRENTEKHEZ

Egy hozzászólás

  1. Balogh Elek

    Assisi Szent Ferenc: Virágoskertje

    Honnan tölthető le ez a könyv, mert az Ingyenkönyvek.hu nem válaszolt erre a kérdésre.

Neked mi a véleményed?

Az email címed nem publikus.Minden mezőt meg kell adni. *

*